2021. október 07. 23:53 - MeeriM

Saga Grand Melee Poland - Taara Avita! Az első csata krónikája

A Taara Avitaa egy ősi észt csata kiálltás, ill. modern korunk fogyasztói társadalmában egy sör márka is ezen a néven fut és kerül az üzletek polcaira, hogy fáradtságos munkával megkeresett folyékony kenyere legyen a szomjuhozó ember fiának. Teljesen átszellemültem a rendezvénynek helyt adó repülési múzeum ajtaján belépve, így fennhangon Taara Avitaa-t kiáltottam, mikor végre lehetőségem volt bevetni ezt a trükköt rögtön az első csatában. Rendezvényszervező Jan már ekkor láthatta, hogy nem vagyok százas, de nagyon kedvesen elbeszélgettünk a kifejezés jelentéséről, mint kiderült ő is Balti Pogányokkal játszik, így nem haragudott meg a hangoskodásért :) 

Vessünk egy gyors pillantás a Battle Board-ra, mintegy emlékeztetőül, hogy ebből kellett főzni. Ill. utalok majd a használt képességekre, tehát ide vissza lehet tekerni puskázni.

img_2349.JPG

1. csata - Clash of Warlords

A Litván Nagyfejedelemség (még pogány) szolgálatában álló hadúrnak és kíséretének a Baltikum sűrű, sötét erdőkkel tarkított, dimbes-dombos tájain át vezetett az útja. Az észt törzseket jöttek adóztatni, litván uraiknak az éves "önkéntes" adományokat, ajándékokat begyűjteni. Cserébe a rend és béke fenntartásáért. Az észt házak rendkívül tűzveszélyesek! Legalábbis így tartja egy ősi pomerániai közmondás. Az észtek azonban harcias, vad nép, a termés szegényes volt az évben, így szorongatott helyzetükben úgy döntöttek a sarkukra állnak és kevésbé szívélyes fogadtatásban részesítik szent földjükre merészkedő hívatlan vendégeiket.

Ellenfél: Jakub Siradul

Sereg: Eastern Princes / Litván Nagyfejedelemség

Összeállítás: Warlord lovon, 2x6 testőr lovon gerellyel, 1x12 harcos nehéz fegyverekkel, 1x4 harcos, 1x12 paraszt íjász.

img_2196.JPG

Egy pillantás az Eastern Princes battle boardra, hogy lássuk mivel állunk szemben, milyen turpisságokra kell készülni...igen, tényleg ugyanazokat a kockákat használja mint én is :)

img_2350.JPG

 

Pagan Peoples seregösszeállítás: Warlord gyalog, Priest gyalog, 1x6 testőr lovon gerellyel, 1x6 testőr gyalog nehézfegyverrel, 1x6 harcos íjjal, 2x5 harcos íjjal.

A Clash of Warlords a legegyszerűbb küldetés, a szabálykönyv végén található. A cél egész egyszerűen több veszteség okozása az ellenfélnek (Massacre Victory Point), mint amit elszenved saját seregünk. Kicsit lehet variálni a felrakásnál (3 alternatíva van, de semmi igazán bonyolult). Továbbá van egy opcionális "véletlen esemény" táblázat is, de ennek használatához mindkét fél beleegyezése kell. Rögtön jeleztem, hogy ezt vétózom, mert van olyan kimenet, ami teljesen használhatatlanná teheti seregemet. Egyszóval baráti játékra ideális feldobni a hangulatot, megadni egy narratívát, de versenyre túl sok a véletlen tényező, ami döntően befolyásolhatja a csata kimenetélet. Ellenfelem, Jakub sem bánta szerintem. Egy nagyon kedves srác volt, jól beszélt angolul. Az összes ellenfelem közül neki volt egyedül (!) angol nyelvű battle board-ja, a többiek mind lengyel kiadást használtak...ami kissé nehezítette végig, hogy azonosíthassam éppen mit terveznek az adott körben. Azért valahogy sikerült mindig követnem az eseményeket :) 

img_2197.JPG

Jakub, ahogy a képeken is látszik nagyon szépen festett sereget hozott, élmény volt a játék már csak ebből a szempontból is. Végig baráti volt a hangulat, nem nyafogott egyikünk sem, persze egy kicsit viccelődtünk egymással néhány kiváló vagy éppen botrányos kocka gurítás után. Egy-két alkalommal kölcsönösen előzékenyek voltunk. Szóval minden nagyon jó hangulatban indult. Természetesen az elején annyira gyorsan történt minden, hogy fotókat készíteni csak kb a csata 2. körétől tudtam. Hiába, a Skaldok emlékezete kissé hiányos volt még az előző este elfogyasztott mézsör másnapi mellékhatása miatt.

img_2327.JPG

Az alábbi képen látszik a lényeg: Jakub volt a kezdő játékos, de a tereptárgyak felpakolásánál elszalasztotta középre betenni a dombot (open ground - levonás nélkül szabadon lehet átmozogni rajta), így én rögtön az első választásomként feltettem egy nagy mezőt. Ez látható a kép bal oldalán. Ettől még balra volt a domb. Második terepként Jakub egy mocsarat (dangerous terrain) rakott le a középső mezőtől balra felfelé a saját kiindulási zónájába. Én beraktam egy kis mezőt (jobb felül) Jakub kiindulási területére, ő mozgatott egy tereptárgyat (nem sok jelentősége volt), majd felraktam egy nagy erdőt (jobb oldalt alul) - ez lett a bázisom.

A seregek felpakolásánál Jakub igyekezett befoglalni a jobb felső sarokban lévő mezőt egy 12 fős paraszt íjász egységgel valamint a kis 4 fős harcos egységével. Ez sikerült is neki, ide nem tudtam a Meza Mate-val áthelyezni egységet, hogy lesből támadjak. A mezőtől jobbra tette fel a Warlordot, ill. előtte az egyik 6 fős lovas testőrséget. A képen nem látható bal oldalon volt a legszélén a másik 6 fős lovas testőrség, mellette kicsit középre húzva a 12 fős nehézfegyveres gyalogság. Nagyon félt a középen lévő nagy mezőtől, mert innen tudtam lesből támadni, hiszen ezt nem tudta a felpakolásnál befoglalni, ill. túl nagy ahhoz, hogy azt teljesen befoglalja. Valószínűleg ezért osztotta ketté a seregét. Ez nekem kedvezett, ha tudom kellőképpen lassítani az egyik felét, akkor a teljes seregem harcolhat a litvánok kb. fele seregével! A terv tehát az volt, hogy feltartóztatom, lassítom, amennyire csak lehet a bal szárnyát amíg szétzúzom a jobbszárnyat. Ez volt a gyengébbik láncszem, dacára annak, hogy a Warlord itt állomásozott, de még mindig kedvezőbb célpont volt, mint a 12 nehézfegyveres a másik oldalon.

img_2195.JPG

Úgy raktam fel a seregemet, hogy a Warlord, a Priest, 6 nehézfegyveres testőr, ill. a 3 db íjász egység a jobb alsó nagy erdőben állomásozott. Az íjászokat kitoltam a maximális 12"-re, hogy kicsalogassam a lovasságát. Valamivel hátrébb az erdő bal szélén állítottam fel a lovasságot. A bal szárnyamat tehát teljesen szabadon hagytam, de a középen elhelyezkedő nagy mező elég jól védte az oldalamat, mivel ezt sokáig tart megkerülni, vagy átgázolni rajta. 

A litvánok kezdték a csatát (3 Saga kocka az első körben), és ahogy várható volt előre vágtattak jobb oldalt a testőrök és hangos csatakiáltások közt elhajították gerelyeiket az erdőben lapuló észt íjászok felé. A Crossfire-t használta, így 2 sikeres mentőt újra kellett dobnom. A terep fedezéke miatt viszont ezt 3+-ra tudtam megtenni. Egyikük a lovasok visszavonulása után sem kelt fel, egy jókora gerely döfte keresztül a mellkasán. Szerencsére azonban ezzel még nem csökkent le rögtön a Saga kockáim száma. Így 6 kockát tudtam gurítani az első körben. 

Két kockából a Meza Mate-val áthelyeztem a 6 nehézfegyveres testőrt a középső mező jobb felső széléhez. Innen egy kockával a jobb oldali kis mező felé mozogtak, majd a Kiire-vel (ritka kockát használva a Priest jóvoltából) fatigue nélkül M-re berohamoztam a terepen keresztül az íjászokat. A közelharcban eleve 12 db támadásom volt 2+-ra, de Saavuttamaton képességgel újra dobtam a rontott támadásokat. Így 12 védő kockát kellett dobnia Jakubnak. 4-et lementett, de 8 íjász vesztesége keletkezett, ami azt jelentette, hogy eggyel máris csökkent a kocka száma. Mivel a litván íjászok 4 támadásából csupán 1 talált, amit sikerrel mentettem, ezért kockáztattam. Volt még egy aktiváció a testőrségre. A lovassággal semmi érdemit nem tudtam tenni, viszont úgy döntöttem tovább megyek a nehézfegyveresekkel ha már vérgőzös a hangulat. Újra rohamra aktiváltam őket, az íjászok mögött ácsorgó 4 fős kis harcos osztagba, mert innen elég egy figurát levennem, hogy tovább csökkentsem Jakub Saga kockáit. S-en belül voltak, így nem volt értelme, hogy csökkentse a roham távolságomat a közelharc végén kapott fatigue token felhasználásával. Két fatigue-val érkeztem a közelharcba. Jakub sejtette, hogy a legjobb, amit tehet, hogy megpróbál minél többet leszedni a testőreimből. Így 2+-ra talált, az eredeti 4+ helyett 2 fatigue-ot felhasználva, én meg 3+-ra. Ennek eredménye az lett, hogy ledaráltam az egységét, ami nagy-nagy riadalmat váltott ki az előbb elvert íjászokban és a közelben ácsorgó Warlordban. Viszont tőlem is leesett 2 vagy 3 testőr. Végül a lovasságomat előre mozgattam (manőver) úgy, hogy a középső mező fogja a bal oldalukat, ill. a jobb felső sarokba visszavonult litván lovasság ne tudja egy mozgásból lerohanni őket, ill. a mozgásuk után is a gerelyek hatótávolságán kívül legyek.

img_2340.JPG

Jakub kockái gyorsan fogytak, mert az eredeti 6 helyett, csak 4-et tudott gurítani. Viszont még az első körében feltette a Hesitation Order/Reaction képességet, amit arra használt az én első körömben, hogy ha a Meza Mate-t aktiválom, akkor kap 2 kockát a kör végén, amit tetszőleges szimbólummal feltehet a board-ra. Ezt gyakorlatilag minden körben elsütötte, így sikerült fenntartania a kocka számát szinte egészen a végéig. Mivel ezekből az egyiket rendszerint újabb Saga kockák generálására fordította, gyakorlatilag végig 7-8 kockával tudott játszani. Ügyes!

A második körben a litvánok lovassága ismét előretört a jobb oldalt, viszont most már az előre merészkedő lovasságom volt a célpont. Első mozgásuk végén gerely távolságon kívül voltak, így lőni nem tudott, de rohamot jelentett. Egy fatige-val érkezett meg, de használta a Lord of The East-et, ami Resilience (2)-őt ad a testőrségének. Nálam keletkezett 3 veszteség, nála felkerült még 2 fatigue a Resilience (2) miatt, de nem volt vesztesége. Nekem kellett visszavonulni a mező szélére. Közben a másik oldalon megkerülte a mezőt a másik lovas egységével, viszont a baltás harcosokat, beküldte a mezőre. Ez szerintem utólag hiba volt, mert itt nagyon lassan tudtak csak haladni.

A saját 2. körömben még mindig 6 kockát gurítva nem voltam rossz helyzetben, bár a veszteségeket tekintve kicsit jobban álltam, de szoros volt az állás. A jobb oldalt középen történt közelharc után kimerült, de még mindig 6 fős testőrségén akartam bosszút állni. Volt egy ritka kockám, amit az Ümber Piirama-ra raktam (3 kis egység aktiválása), illetve egyet a Priest-tel beforgatva Taara Avitaa-t harsogtak harcosaim. Mind a 3 íjász egység lőtt az erdőből, egyszer Laima-t is segítségül hívtam. A megmaradt 3 lovas testőröm kimozgott a mezőből, majd gerelyeket hajítottak a litvánok felé. Összesen vagy 20-25 támadó kockát eresztettem meg az ellenség felé, ám Jakub az ősi istenek kegyében állhatott ezen a ponton, ugyanis rendületlenül szórta a sikeres mentőket. Egy rossz dobása volt, így végül sikerült neki veszteséget okoznom, de mégis egy testőre fennmaradt, ami azt jelentette, hogy továbbra is 4 kockát generált, ill. az előbbi Hesitation trükköt ebben a körben a Laima képességem ellen használta...szóval megint 7-8 kockával játszhatott a 3. körben.

A maradék két Saga kockámat Jakub körére tartogattam (Dievs, Vaenulik), mert a bal oldalon a testőrsége túl közel került. Ideje volt lassítani őket. Ill. jobb felül a Warlordját akartam bosszantani.

img_2198.JPG

Taara Avitaa! Záporoztak a nyílvesszők és a gerelyek, ám az előre törő litván testőrség makacsul tartotta magát legalább 2 körön keresztül, pedig egy valóságos katlan alakult ki körülöttük. Egy véres közelharc felvállalása után  is maradt hírmondó, akit aztán nagy nehezen legyűrtek a szüntelen záporozó nyilak.

A litvánok harmadik körében kisebb zavarodottság lett úrrá a seregen. A bal szárnyon eddig zavartalanul előretörő lovasságon erőt vett a fáradtság, melyet a távolból hallható sebesültek jajveszékelése és halálhörgése válthatott ki belőlük. A litván Warlord lova megbokrosodott, ahogy az észt csata kürtök felharsogtak. 

A nehézfegyveres harcosok folytatták az átkelést a mezőn, a Litván Warlord miután újra átvette teljesen az uralmat megbokrosodott lova felett a Death Blow képességgel gerelyt hajított a testőrségemre, melyet Crossfire-rel is erősített, így újabb veszteségeim keleztek. A végzetét azonban nem kerülhette el, mert az észtek harmadik körében az egyik íjász egység lesből támadott, Meza Mate-val átraktam őket a jobb felső mezőbe, ahonnan rálőttek a litván Warlord-ra. Az első találatokat sikerrel mentette vagy Resilience (1) képességével hárította. Ez azonban csak szenvedéseit hosszabbította meg, a végzetét nem kerülhette el. Ismét lőttek íjászaim, és ekkor Laima-t hívtam segítségül. Ez már annyi találatot eredményezett, hogy még az istenek kegyét élvező Jakub páncélmentői sem segítettek rajta. Innentől már csak arra kellett játszanom, hogy a könnyű célpontokat letakarítsam és sok veszteséget ne szenvedjek. Így a jobb felső mezőben ragadt litván íjászokat levertem a megmaradt nehézfegyveres testőrséggel. A lovasságomat pedig kimozgattam a lehető legtávolabb a közeledő nehézfegyveres litván gyalogságtól.

A 4. és 5. körben még a megmaradt lovasságával próbálkozott Jakub veszteségeket okozni az íjászaimban, de annyira kimerült közben, és a szerencséje is elhagyta, hogy igazából már az én megmaradt íjászaim voltak rá veszélyesebbek, így visszavonult. A baltások nem értek oda sehova, így mivel lejárt az időnk beszüntettük az ütközetet.

245878762_2012801865554782_5115540664583162906_n.jpg

Nem emlékszem a pontos végeredményre, de az biztos, hogy 20-25 pont között írtam, Jakub kb 8-9-10 pontot zsebelt be, úgyhogy elég nagy lett a különbség a végére. (Ha megkapjuk az eredmények összesítését, javítom utólag a bejegyzést.) Nekem sikerült teljes egységeket levenni, amiért plusz pont jár, továbbá a Warlordját. Nálam teljes egység nem esett le, a Warlordom is életben maradt. Ez volt a fő különbség.

Ellenfelem végig jól játszott és jól használta a battle board-ját, végig szinten tartotta a kockáit a veszteségei ellenére is. A leírásban nem igazán találtam a helyet rá, de nagyon jól alkalmazta a Galvanised képességet is, amivel a 3-4. körben viszonylag frissen tudta tartani 2-2 megfáradt egységét. Viszont a terep felrakásnál rögtön az elején hibázott, valamint a legerősebb ütő egységét rossz helyre rakta fel az elején, majd rosszul mozgatta, ketté választotta a seregét. Így én el tudtam kerülni azt, amivel nem akartam harcba bocsátkozni, ill. sikerült fókuszálnom az íjaim tűzerejét a viszonylag könnyű célpontokra. Ezt ellensúlyozta, hogy magasan átlag felett dobta a lövéseim ellen a páncélmentőit. Nekem a Saga kocka dobásaimra nem lehetett panaszom, szinte mindig volt egy ritkám még az előtt, hogy Priest-tel bármit forgattam volna. Ez nagyban segített abban, hogy kihozzam az ütős kombókat a board-ból, tehát elbírtam az esetleges rosszabb dobásokat is. Viszont azt is megmutatta, hogy egy csatát gyakorlatilag a terep felrakásnál és a seregek felállításánál meg lehet nyerni / el lehet veszíteni.

A litvánok pogány hadura, akivel az észtek nyilai végeztek:

img_2199.JPG

 

További veszteségek a Litván Nagyfejedelemség adószedői közt:

img_2200.JPG

Egy közös fotóra is kerítettünk időt a csata végeztével, miután kielemeztük a történteket. Köszönöm Jakub, egy élmény volt! Remélem jövőre is találkozunk. Fantasztikus csatát vívtunk.

Innentől a sorsolás svájci rendszerben ment és a nagyarányú győzelem a második asztalra katapultált, azaz harmadik - negyedik helyről vártam a folytatást és az újabb Baltikumba merészkedő adószedőket, hittérítőket! A következő csata forgatókönyve az egyik legnehezebb küldetés számomra, de ezt egy következő krónikában fogom közszemlére tenni, mert elég hosszadalmasra sikerült már így is a beszámoló. Azt hiszem 1-1 bejegyzés kell csatánként.

Mit is mondhatnék végezetül, Taara Avitaa!

M

img_2201.JPG

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csatadal.blog.hu/api/trackback/id/tr8916714400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janos900 2021.10.10. 08:58:12

Jó cikk, és tetszett a csata is. :)

MeeriM 2021.10.10. 22:22:19

@janos900: Köszi, örülök, hogy tetszett!
süti beállítások módosítása