2021. október 11. 20:36 - MeeriM

Saga Grand Melee Poland - Vaenulik, a harmadik ütközetről szóló dal

Harmadik ellenfelem, Krzysztof egy szaracén sereggel érkezett a versenyre. A szaracénok eléggé tájidegennek számítanak a Baltikumban, így természetesen az én fejemben egészen másként alakult a narratíva...

3. csata - Claiming Territories

A Kijevi Nagyfejedelem háborúzott a Novgorodi kuzinjával. A Rurikovok mindenféle leszármazottai folyton viszálykodtak. A Kijevi zsoldba fogadott Volgai Bolgár, török származású sztyeppei lovas nép egy kis felderítő kontingense pedig kellően messzire elkalandozott a Navgorodi Köztársaság területét fosztogató főseregtől. Eltévedtek az ismeretlen, ellenséges tájon és már mélyen az észtek szent földjének belsejében jártak. Felderítőim napokon át messziről, észrevétlenül követték e távoli és ismeretlen lovas harcosok menetoszlopát, miközben egyre jobban szorult a hurok körülöttük és végül teljesen be lettek kerítve. Vezérük, Ibn-al Krzysztof bízva fegyvereik erejében és harcosaik képzettségében az ütközetet választotta, ahelyett, hogy űzött vadként meneküljön tovább. Ki kellett törnie a gyűrűből, de a visszavonulási utat sem veszíthette el, hiszen csak az volt a biztos irány, amely felől ide jutottak. Vaenulik pedig annyit tesz az észtek nyelvén, mint ellenséges, már pedig az erdőkkel, mocsarakkal tűzdelt táj határozottan ellenséges volt az eltévedt volgai bolgárok számára.

3aqo5n4ncps61.jpg

Az ütközetre a jócskán a délutánba csúszó ebédszünet után került sor. Egyben ez volt a nap záró eseménye is a rendezvény szempontjából. Jelenleg mindketten a középmezőnyben álltunk 1 győzelemmel és 1 vereséggel. Tulajdonképpen még mindig maradtam a 2. asztalon, vszeg az előző körben gyűjtott sok győzelmi pont miatt, ill. a hátrébb lévők döntetleneztek egymással vélhetően. 

Közben az előttünk lévő asztalon Marek Barej és Michal Pisarski csatáztak az első-második helyért, mindketten 2 győzelemmel álltak ez idáig.

244441157_2006617369506565_2591797058307452453_n.jpg

Feltett szándékom volt, hogy visszatérek a győztes hadi ösvényre, de a soron következő is egy elég kellemetlen küldetés. Ez és az előző volt az, amelyekre a legtöbbet készültem előzőleg, mert a seregemnek nagyon előnytelenek és igencsak meg kell változtatni a taktikát, hogy egyáltalán esélyem legyen sok esetben akár csak egy döntetlent is kihozni belőle.

Ellenfél: Krzysztof Gizinski

Sereg: Szaracénok

Összeállítás: Warlord lovon, 1x4 testőr lovon, 1x4 testőr lovon visszacsapó íjjal, 1x12 harcos lovon visszacsapó íjjal, 1x4 harcos lovon visszacsapó íjjal, 1x12 talpas íjász (levy), 1x8 Borderers (zsoldos).

9138cfd5-6616-4da0-a442-10fc65957037.jpeg

A sereg gerince a warlord körül  vonult fel, a vezértől jobra és balra egy-egy lovas testőrség. Előttük négy harcos lovon és 12 talpas íjjal.

img_2207.JPG

A Claiming Territory küldetésben a terep felrakása után mindkét játékos feltesz 2-2 ojektíva jelölőt. Ezeket legalább L+S, azaz 16" távolságra kell felrakni a saját kiindulási oldal szélétől. Ezután kerülnek felrakásra a seregek. Az objektívák birtoklásáért Conquest Victory pontok járnak minden kör végén. Attól függően, hogy milyen egység (Warlord, testőr, harcos, levy) birtokolja (egyszerre egy objektívát csak egy egység birtokolhat) és az hány főből áll. A távolabbi 2 objektíva (saját) teljes pontot ér, míg az adott játékoshoz közelebbi (ellenfél által letettek) pedig csupán fele pontszámot érnek. Viszont minden körben maximalizálva van, hogy hány Conquest Victory pontot lehet szerezni. Az első kör végén max 3, utána max 6, majd 9 és így tovább.

d45836c8-fee7-4e05-ac2f-72490a22657e.jpeg

A Conquest Victory pontok maximalizálása érdekében fel kellett adnom a kis 6 fős egységek alkalmazását, mivel ezek nagyon kevés pontot generálnak. Így aztán úgy döntöttem, hogy egyrészt ismét bevetem a Priest-et, hogy tudjam manipulálni a Saga kockáimat, valamint csupán 2 pontból hoztam testőröket, hogy a harcosaim maximális létszámmal vehessenek részt az ütközetben.

A sereg összeállításom: Warlord gyalog, Priest gyalog, 2x4 testőr gyalog nehézfegyverrel, 1x10 harcos pajzsal kézifegyverrel, 1x10 harcos íjjal, 1x4 harcos íjjal.

A terv az volt, hogy a két nagy harcos alakulat foglalja a hozzám közelebbi 2 objektívát. Ezek sok pontot tudnak írni, vagy ha ellenfelem agresszíven letámad, akkor sokáig tudom kontesztálni és megakadályozni, hogy ő tudjon pontot írni. A 2x4 testőr feladata az volt, hogy a Meza-Mate-val a megfelelő pillanatban zavart keltsen, megakadályozza, hogy ellenfelem pontot írjon a 2-3 körben, amikor már sok pontot lehet szerezni. A kis 4 fős íjász egység pedig kockát generált, ill. végső esetben szintén be lehetett dobni Meza-Mate-val az ellenfél térfelére.

img_e2205.JPG

Ellenfelem kezdte a játékot. A terepek felrakásánál rögtön közepre tett egy romot (aminek szerintem nem sok értelme volt, mivel miután rájött, hogy ezt tudom használni a Meza-Mate-hoz, a talpas íjászait itt tartotta). Én első választásra feltettem a bal felső sarokba kicsit elforgatva egy nagy mezőt, mivel az objektíváimat ide szántam tenni a későbbiekben. Krzysztof folytatta egy mocsárral, amit a harctér jobb alsó sarkától kicsit beljebb tett le. Utolsó tereptárgyként egy nagy erdőt tettem le, a mocsártól kb S (4") távolságra, úgy, hogy a felpakolási zónámban legyen, ill. a középen lévő romos terepet Krzysztof már ne nagyon tudja el tolni felém.

Ezután leraktuk a 2-2 objektívát. A terep már eleve kedvezett nekem, de ezt követte az, hogy Krzysztof szerintem a lehető legrosszabb helyre rakta a saját szempontjából az objektíváit. Egyet berakott a mocsár és az erdő közé, ill. egyet az erdő másik oldalára. Én a bal felső sarokban lévő mező két nehezen megközelíthető sarka mellé raktam fel a sajátjaimat. 

A seregek felpakolása látszik a fenti fényképen. Amiből az is kitűnik, hogy az én térfelemen lévő 2 objektívát viszonylag könnyen tudom védeni, mert két szűk sávban lehet csak odajutni a másik oldalról. Miközben én tudok a Meza-Mate-val a romos terepbe és a mezőbe is átmozgatni egységet, hogy lesből meglepjem ellenfelem előrenyomulását vagy lassítsam azt (Vaenulik), ill. az objektívákra koncentrálva megakadályozzam, hogy ellenfelem pontot szerezzen. Krzysztof csak a Borderer zsoldos egységét tette az én objektíváim közelébe, viszont a zsoldosokkal lefoglalt objektívákért nagyon kevés pont jár...

img_2206.JPG

A csata leírásában most az eddigieknél kevésbé leszek részletes. Krzysztof nem nagyon mert előre jönni, az első 2-3 körben azzal volt elfoglalva, hogy az elhibázott felállását és terep felpakolását próbálja korrigálni. A talpas íjászokkal két mozgásból bement és befoglalta a középső romot, hogy ott ne tudjak a Meza-Mate-val hirtelen felbukkanni. Valamint a Borderers gerelyes zsoldosokat átirányította a bal szélen lévő objektívához. A felsőhöz pedig először bemozgatta a lovas testőrségét, majd később a warlordját. Ezeket egy-egy körben egymás után a két Meza-Mate-val beérkező nehézfegyveres testőrségem és a 4 íjász harcos felaprózta, kilyuggatta a Borderers-el együtt. Közben  akadályoztam hogy pontot írjon ezeken az objektívákon. Minden körben használtam a Vaenulik képességet, ami a bal felső nagy mezőtől 4"-re lévő egyik egységre tett fáradtság jelzőt. A másik testőr egységem a középső romos terepből kiindulva lerohamozta a fehér lovakon ügető testőreit. Így viszonylag gyorsan 3-4 kör alatt 7-ről 3-ra csökkentettem a szaracénok Saga kockáit. De a lényeg az volt, hogy az első kör maximális 3 Conquest pontja után minden körben 6-ot írtam, míg Krzysztof az első két körében tudott 3 vagy 4 pontot írni, azaz innentől akkora volt a különbség, amit csak nagyon vakmerő húzással lehetett volna megfordítani.

img_e2209.JPG

Ezt Krzysztof nem lépte meg. Nem tudom miért, de csak az 5 körben támadt ki a 12 fős lovas egységével. Bemozgott, lőtt majd rohamozott a mocsár és az erdő közt lévő egységemre. Volt pár veszteség itt is-ott is, de neki kellett visszavonulnia. Minden esetre ezzel az 5. körben már kontesztálta az egyik saját objektíváját...talán korábban kellett volna elkezdeni. Az én 5. és egyben utolsó körömben az íjászaim még leszedték pár lovasát, de már semmi lényeges nem történt. Kimaxoltam, hogy az ő térfelén a saját objektíváimon hogyan tudok még pár pontot írni (a Warlordot is átmozgattam Meza-Mate-val). Így a végén nagyon sokkal, nyertem...talán 26 pontot írtam, míg Krzysztof 10 alatt maradt.

img_2239.JPG

A mocsár, amit ő maga tett fel akadályozta abban, hogy a saját objektíváját támadja. A romos terep helyett egy nyílt dombot kellett volna feltennie, és akkor szabadon mozoghatott volna a lovassággal. De hát egy ellenséges földön, ahol a helyi törzsek kimanőverezték menetoszlopukat ez a mi lett volna ha esete.

Krzysztof, ez hamar eldőlt, de köszönöm a csatát! Játszottunk egy jót, ez a lényeg! Mindkét oldalon voltak vicces kockadobások. Nem mondom, most többször én dobtam átlag felett, mert Laima végre rám vetette vigyázó tekintetét! Nem álltam be védekezni, pedig ha nem csinálok semmit akkor is megnyerem a csatát. Úgy gondoltam, hogy lemészárolom a seregedet, amiért szent földünkre tetted a lábadat és közben jól szórakozunk. Sajnos sok jó harcosom életét elvették a tieid, de kellőképp megfizettél érte!

d41a6-peter_nicolai_arbo-hervors_dc3b8d.jpg

Az észtek vad mészárlása nem sok túlélőt hagyott a volgai bolgár felderítőknél, akik hanyat-homlok menekültek, de leginkább teljesen szétszóródtak és csapataim módszeresen levadászták őket, vagy a kimerültség és az éhség végzett velük

Közben félszemmel az első asztalt figyeltem, de nem tudtam ki hogyan áll. A csata végén kérdeztem meg Michal-t és tudtam meg, hogy ebben a körben is győzött...

244706614_2012750548893247_4868254329606373010_n.jpg

Kémeim déli irányból vágtattak be táborunkba nagy sietősen, és lihegve még mielőtt egy korty vizet ittak volna jelentették, hogy egy nagyszámú keresztes sereg érkezik a déli mezőségek felől. Sok a lovag köztük, de sok a számszeríjjász harcos is. Vezérük kevély, hatalmas csata ménen vezeti a hadoszlopot. Az este további részében a törzs rangidős nemes emberei a tábortűz körül megvitatták a helyzetet, felvázolták a lehetséges hadmozdulatokat, hogy milyen terepen lenne megfelelő a harcot vállalni, mire számíthat az ellenfél, és mivel lephetnénk meg...

Azt gyanítottam, hogy Marek Barej fog következni másnap az első csatában, mivel mindketten 2 győzelemmel álltunk. Kémeim így azt a feladatot kapták, hogy kifürkészték pontosan milyen sereget hozott, miből állnak erői, milyen lehetőségei vannak. Közben számba vettem a saját lehetőségeimet és próbáltam kitalálni a győztes stratégiát.

Minderről többet a következő bejegyzésben.

M

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csatadal.blog.hu/api/trackback/id/tr2216716944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janos900 2021.10.16. 09:31:08

Az jutott az eszembe, hogy mi a Bolt Actionbe elősször felépítünk egy szép terepet és utána dobunk arra, hogy mi lesz a küldetés, itt a Saga-ba meg már a dombokkal kezdődik a harc. :)

MeeriM 2021.10.16. 11:17:42

@janos900: A Saga-nak szerintem pont ez az egyik legjobb, legtaktikusabb része. Nincs benne kockadobás…csupán annyi, h ki kezdeményez. Gyakorlatilag a felderítök és a csapatok manöverezése a harc elött. A Bolt Action, Chain of Command, ha küldetést vagy kampányt játszol megad egy helyszínt, kontextust és ahhoz kell alkalmazkodnod. Más a logika, más a kihívás benne.
süti beállítások módosítása